Paulo Coelho

1947. augusztus 24., Rio de Janeiro - Braz�lia

brazil �r�

�

id�zetek

Igyekszem vid�ms�got sz�nlelni, amikor pedig nem vagyok vid�m, leplezni a szomor�s�gomat, hogy ne okozzak b�natot azoknak, akik annyira szeretnek, �s annyira agg�dnak �rtem.

Vannak pillanatok az �letben, mikor nincs m�s lehet�s�g, mint elvesz�ts�k a fej�nket.

A vil�got egy hiba lend�tette mozg�sba - sose f�lj hib�zni.

Meg akartam mutatni az embereknek, hogy milyen k�nny� �ket becsapni. Hogy bizonyos hiedelmek milyen szil�rdan tartj�k magukat a k�pzelet�kben, b�rmilyen abszurdak legyenek is. �s g�tl�stalan egy�nek milyen k�nnyen tudj�k �ket manipul�lni �ltaluk.

T�k�letes b�nt�ny: soha nem tudjuk kider�teni, ki �lte meg az �r�m�nket, hol vannak a b�n�s�k, �s mif�le okok vez�relt�k �ket. De ezek a b�n�s�k, akik nem fedik fel a kil�t�ket, vajon tudat�ban vannak-e egy�ltal�n a tett�k s�ly�nak? Szerintem nem, mert �k is a saj�t maguk �ltal teremtett val�s�g foglyai - legyenek b�r depresszi�sak vagy arrog�nsak, kisemberek vagy nagyhatalm�ak.

Aki szeret, annak egyform�n k�pesnek kell lennie elvesz�tenie �s megtal�lnia �nmag�t.

Meg kell hallanunk a gyermek hangj�t, aki egykor mi voltunk, s aki m�g mindig itt �l benn�nk. Ez a gyermek �szreveszi a m�gikus pillanatokat. �s a s�r�st tal�n visszafojthatjuk, de a hangj�t nem n�m�thatjuk el. Ez a gyermek m�g itt van. Boldogok a gyermekek, mert �v�k a Mennyek Orsz�ga. Ha nem sz�let�nk �jj�, ha nem vagyunk k�pesek az �letet a gyermek �rtatlans�g�val �s lelkesed�s�vel szeml�lni, nincs �rtelme tov�bb �ln�nk.