"Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki.
Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár
vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden
a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a
megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod
nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha
nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz
és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha
elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe,
végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod,
hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a
világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán,
ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod."

De hát a szerelmet vagy érezzük, vagy nem, és nincs az az erő, ami ki tudná kényszeríteni. Színlelhetjük, hogy szeretünk. Megszokhatjuk a másikat. Egész életünket leélhetjük valakivel kölcsönös megértésben, barátságban, cinkosságban, családot alapíthatunk, szeretkezhetünk minden éjjel, még tökéletes orgazmusunk is lehet minden alkalommal, és mégis úgy érezzük, hogy van valami szánalmas üresség az egészben: valami fontos hiányzik...

olyan sírhatnékom van. nincs jó kedvem. de különösképpen rossz sincsen. olyan lágyan csöppennének ki belőlem a fájdalom szomorú érzései, mint ahogyan az eső esik most. lassan. lágyan. gyengéden. és mégis erősen, csak, hogy tudjam, csak, hogy érezzem, hogy valami nem jó, valami nem kerek, valami nem egész.

nem vagyok jól. nagyon régen nem éreztem ilyen rosszul magam. most megint az írásba menekülnék. vagy egy telefonba. hozzá. vagy neki. érte.

néha annyira nem értem magam. talán csak a fáradtság. talán a sok minden, ami a fejemben zúg, és nem hagy nyugodni. talán minden. s talán semmi.

erőltetném a gondolatokat, a jó érzést magamban, s talán benned is...de nem megy,... most nincs kedvem gondolkozni. mint az esőcseppek. nem gondolkoznak, hogy hová essenek. csak hullanak alá, és ha épp egy esernyő felfogja őket, akkor lassan csúszva lefelé, irányt változtatva érnek földet.

most jó lenne egy esernyő az életemben. aki kicsit megfogja a csúszásom, egy kicsit lassít rajtam, egy kicsit megsímogat esés közben.

most Rá gondolok, Rá, akivel már annyi mindent megéltem. átéltem. az én esernyőmre.

de jó lenne, ha itt lenne most mellettem.