Túl sok dolog van, amiről sohasem beszéltünk. Amiről sohasem fogunk beszélni.

Nem is tudom, miért kell ennek így lennie. De talán mégis tudom. Bolondok vagyunk. Zavarodottak, és félünk.

Sohasem énekeltem neked hideg téli estéken. Nem dúdoltam a füledbe halk, összefüggéstelen dallamokat. Becéző, gyengéd dallamokat. Nem énekeltem előtted, és nem is táncoltam. Féltem, hogy megremegne a hangom, és te nem értenéd meg, amiről a dal szól. Féltem, hogy megremegne a térdem, és te nem látnád meg bennem a tündért. Csak egy fáradt, gyönge embert.

És ezt nem akarom.

Inkább hallgatok. Hallgatunk.

Nézlek, és a lelkem legmélyében, egy elfelejtett, poros és sötét szögletben énekel és táncol valami. Amiről soha nem beszéltünk. És amiről soha nem fogunk beszélni.